1.évfolyam 1. szám 2019. április
Kedves Olvasó!
Egy olyan új kezdeményezés első kiadványát tartja kezében, amely az életünknek egyre inkább részét képező nemzetközi öröklési helyzetekre kíván reflektálni.
A XXI. századra családi és vagyoni viszonyaink nemzetközivé váltak: a többnemzetiségű családok létrejötte, az, hogy egy személy vagy egy család több országban fellelhető vagyonnal rendelkezik szép lassan már nem számít ritka élethelyzetnek.
A nemzetközi magánjog és a hozzá kapcsolódó nemzeti szabályok ezen viszonyokat szabályozó területe azonban nem mutat egységes képet és sokszor leginkább egy színes és sokdarabos kirakós játékra emlékeztet. Egy olyan „játékra”, ahol a problémák hatékony megoldásához sokszor egymás mellett létező, két- vagy többoldalú nemzetközi egyezmények, európai uniós normák és ezekkel nem mindig harmonizáló nemzeti szabályok útvesztőiben kell eligazodni.
Kiadványaink célja, hogy az elméleti hátteret is megvilágítva mutassuk be a nemzetközi öröklési jog gyakorlati kérdéseit. Célunk az, hogy nemcsak a jogászok, hanem minden érdeklődő számára is érdekes olvasmányt készítsünk. Erre tekintettel terveink szerint minden szám röviden, két-három oldalban tesz kísérletet egy-egy terület feldolgozására, azzal, hogy a kiadvány témájához kapcsolódó kutatómunka eredményét is örömmel megosztjuk az ez iránt mélyebben érdeklődőkkel.
És hogy konkrétan miről is lesz szó? A következő hónapok során többek között írni fogunk az egyes nagy öröklési jogi rendszerekről, bemutatjuk több ország – így például Franciaország, az Egyesült
Királyság és az Amerikai Egyesült Államok – öröklési jogának sajátosságait, és általánosságban és részletesen is foglalkozunk a 2015 nyara óta alkalmazandó európai öröklési rendelettel. Örömmel vesszük egyúttal olvasóink témajavaslatait is, és megköszönjük, ha megosztják velünk az Önöket foglalkoztató nemzetközi öröklési kérdéseket.
Első kiadványunkban mintegy kedvcsinálónak a közelmúlt egyik különösen érdekes esetét dolgoztuk fel: lesz benne szó közel százéves békeegyezményből eredő kisebbségvédelmi szabályok konkurálásáról emberi jogi alapelvekkel, és ízelítőt kaphatunk abból is, hogy miként válhat az iszlám jog egy európai uniós ország belső jogának részévé – egyszóval minden, ami szemnek, szájnak ingere!
Kellemes olvasgatást kívánunk!
dr. Kun Péter és dr. Spiriev Olivér
dr. Kun Péter
a KUN & PARTNER Ügyvédi Társulás vezetője, a budapesti és párizsi ügyvédi kamarák által bejegyzett ügyvéd, a londoni székhelyű STEP (Society of Trust and Estate Practitioners) által bejegyzett tanácsadó (TEP), a STEP Hungary alelnöke, tagja az Union Internationale des Avocats Nemzetközi Örökléstervezési Bizottságának (International Estate Planning Commission) és a Budapesti Ügyvédi Kamara Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának is,
közvetlen elérhetősége: peter.kun@kunadvocate.hudr. Spiriev Olivér,
a KUN & PARTNER Ügyvédi Társulás munkatársa,
közvetlen elérhetősége: oliver.spiriev@kunadvocate.hu
Kisebbségvédelem kontra megkülönböztetés tilalma az európai öröklési jogban – a Molla Sali vs.
Görögország ügy bemutatása
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a közelmúltban meghozott döntésében (20452/14 2018. december 19.) a diszkrimináció tilalmának elvébe ütközőnek minősítette, hogy a görög bíróságok egy muszlim kisebbséghez tartozó, görög állampolgárságú örökhagyó görög jog szerint megtett végrendeletének érvényességét az iszlám jog (saría) alapján bírálták el. A strasbourgi székhelyű bíróság a Molla Sali vs. Görögország ügyben kimondta, hogy nem lehet kötelezővé tenni az iszlám jog alkalmazását abban az esetben, ha a muszlim kisebbséghez tartozó örökhagyó a görög polgári törvénykönyvnek megfelelő végrendeletet tett.
A tényállás
Moustafa Molla Sali, a görögországi nyugat-trák muszlim kisebbség tagja, 2003-ban a görög polgári jog szabályai alapján közjegyző által rögzített végrendeletet tett, melyben teljes vagyonát feleségére, Chatitze Molla Salira hagyta. A hagyaték többségét az örökhagyó tulajdonában álló, Nyugat-Trákia tartományban fekvő ingatlanok képezték.
Az örökhagyó 2008-ban bekövetkezett halálát követően az elhunyt két húga a görög bíróság előtt megtámadta a végrendelet érvényességét, arra való hivatkozással, hogy a muszlim kisebbség tagjainak öröklési jogi ügyeiben nem a görög polgári jog, hanem a saría jog alkalmazandó a mufti (iszlám jogtudós) joghatósága mellett.
Az ügy és az elhunyt húgainak érvelése alapjául az eredetileg kisebbségvédelmi céllal megköttetett nemzetközi szerződések nyomán kialakult joggyakorlat szolgált. Az Ottomán Birodalom összeomlását követően megkötött több – így az 1913-as athéni, az 1920-as sèvres-i, valamint az 1923-as lausanne-i – nemzetközi szerződés kötelezte Görögországot a területén élő nagyszámú muszlim kisebbség jogainak biztosítására. Ennek egy fontos elemeként Görögország egyes személyközi ügycsoportok, mint a házasság, a válás, a gondnokság, vagy az iszlám végrendeletek vonatkozásában a muszlim kisebbség tagjai számára biztosította saját szokásaik és joguk alkalmazását, valamint ezen ügyekben a mufti döntési jogosultságát. Az évek során kialakult joggyakorlat azonban nem volt egységes, a görög bíróságok az elmúlt évtizedekben több esetben egymással gyökeresen ellentétes álláspontra helyezkedtek úgy a nemzetközi szerződések hatályban léte, mint az abból fakadó konkrét kötelezettségek tekintetében. Általánosságban elmondható, hogy míg a Közigazgatási Legfelsőbb Bíróság elvi döntéseiben a saría jog kötelező alkalmazását az egyenlő bánásmód követelményével ellentétesnek minősítette, addig a Felülvizsgálati Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzetközi szerződések kisebbségvédelmi rendelkezéseiből egyértelműen következik az, hogy a muszlimok egyes ügyeiben az iszlám jog alkalmazása és a mufti joghatósága nem választható, hanem kötelező.
Az örökhagyó húgai és felesége közötti jogvitában komoly téttel bírt a görög szabályozás értelmezése, hiszen míg a görög polgári jog alapján érvényesnek tekintendő az örökhagyó végrendelete, melyben hagyatéka egészét feleségének juttatta, addig egy ilyen tartalmú végrendelet ellentétes az iszlám jog öröklési szabályaival. A saría jog szerint ugyanis a végrendelet kizárólag a törvényes öröklés kiegészítésére szolgálhat: az örökhagyó végintézkedéssel a hagyatéki vagyon 1/3-át juttathatja a törvényes örökösökön kívüli harmadik személyek részére. Az iszlám jog alkalmazása esetén tehát az örökhagyó végrendelete érvénytelennek volt tekintendő, az elhunyt felesége pedig kizárólag a hagyaték ¼-ed részére, mint törvényes örökrészre tarthatott igényt.
Az elhunyt húgainak keresetét úgy az elsőfokú, mint a másodfokú görög bíróság elutasította. Az eljáró bíróságok egyértelműen kimondták: görög állampolgárságú muszlim vallású végrendelkezőnek jogában állt a görög nemzeti jog szerinti végrendelkeznie, az iszlám jognak a végrendelkező akaratától független kötelező alkalmazása a vallási alapon történő diszkrimináció tilalmába ütközne.
A felülvizsgálati eljárás során azonban a Felülvizsgálati Bíróság jogszabálysértésre hivatkozva hatályon kívül helyezte az alsóbb fokon eljárt bíróságok határozatait. Korábbi joggyakorlatának megfelelően rögzítette, hogy a fent említett nemzetközi szerződések, valamint a görög belső szabályok értelmében az örökhagyó vallása és a hagyaték tárgya miatt az öröklésre és az örökhagyó végrendeletének érvényességére az iszlám jog alkalmazásának lett volna helye.
A megismételt eljárásban eljáró bíróságok a Felülvizsgálati Bíróság határozatának megfelelően Moustafa Molla Sali végrendeletét annak saría jogba ütköző volta miatt érvénytelennek nyilvánították, megfosztva ezzel Chatize Molla Salit a hagyaték nagy részétől, számára csak a saría jog szerinti törvényes örökrészt, a hagyaték ¼-ét megítélve.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Eljárása és Döntése
Chatize Molla Sali az Európai Emberi Jogi Egyezményben rögzített tisztességes tárgyaláshoz való jog, a megkülönböztetés tilalma, és a tulajdonhoz való jog megsértése miatt 2014-ben kérelmet nyújtott be Görögország ellen az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. Kérelmében arra hivatkozott, hogy bár férje a görög nemzeti jog alapján végrendelkezett, vallása miatt a görög bíróságok mégis a saría jogot alkalmazták az utána való öröklésre, ezáltal elzárva őt attól, hogy a végrendelettel neki juttatott hagyaték jelentős részét megszerezze.
Elsőként említésre érdemes, hogy az EJEB az ügyet kizárólag az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt megkülönböztetés tilalma és az azzal együtt olvasott tulajdonhoz való jog fényében értelmezte, a kérelmező által szintén hivatkozott tisztességes tárgyaláshoz való jog
megsértésének vizsgálatát nem tartotta szükségesnek.
A kérelem értékelésénél az EJEB figyelmét legelsősorban arra a tényre fordította, hogy az iszlám jog alkalmazása a végrendelet érvénytelenségét eredményezte, amelynek következményeként az örökhagyó felesége elesett a végrendelettel neki juttatott hagyaték ¾-ed részétől.
Az EJEB-nek két fő kérdésben tartotta szükségesnek, hogy állást foglaljon: (i) a kérelmező analóg, vagy lényegében hasonló szituációban volt-e, mint egy nem muszlim vallású örökhagyó felesége, amennyiben pedig igen, úgy ehhez képest megkülönböztetett bánásmódban részesült-e; (ii) az eltérő bánásmód megvalósulása esetén az igazolható volt-e valamely különösen fontos közérdek védelmével, az eltérő bánásmód mértéke pedig arányos volt-e ezzel a közérdekű céllal.
Az első kérdés tekintetében 2018. december 19. napján meghozott ítéletében az EJEB világosan akként foglalt állást, hogy az elhunyt felesége összehasonlítható helyzetben volt egy nem-muszlim örökhagyó feleségével, a görög jog szerint megtett végrendelet alapján ugyanolyan jogos tulajdoni igényt képezhetett a hagyatékra, mint bármely más görög állampolgárságú feleség képezhetett volna férje végrendelete alapján. Ennek ellenére Chatize Molla Sali nem juthatott hozzá a végrendelet szerint őt megillető hagyatékhoz, így megkülönböztetett bánásmódban részesült, amelynek egyetlen oka férje vallása volt.
Az eltérő bánásmód közérdekű céllal való igazolhatóságának kérdésében az EJEB rögzítette, hogy bár a görög kormány azzal érvelt, hogy a saría jog alkalmazásával nemzetközi szerződéseken alapuló kisebbségvédelmi kötelezettségeinek tett eleget, a hivatkozott nemzetközi szerződések szövegéből nem olvasható ki a saría jog alkalmazásának kötelezettsége, különösképpen nem a végrendelkező akaratával szembeni alkalmazásának a kötelezettsége.
Az EJEB kitért arra is, hogy a görög bíróságok évtizedek óta igen ellentmondásosan értelmezik a saría jog alkalmazásának alapját képező nemzetközi szerződéseket, amely ellentmondásos joggyakorlat súlyos jogbizonytalanságot eredményezett a görögországi muszlimok örökléssel kapcsolatos ügyeiben, ez pedig ellentétes a jogállamiság követelményével. Az EJEB nem foglalt állást abban a kérdésben,
hogy a görög bíróságok eltérő jogértelmezései közül melyik tekintendő helyesnek, kizárólag azt vizsgálta, hogy az a konkrét értelmezés, amelyet az ügyben eljáró bíróságok alkalmaztak, összeegyeztethető volt-e az Emberi Jogok Európai Egyezményével.
A Bíróság döntéséből következik, hogy a kisebbségvédelmi nemzetközi szerződések bármely értelmezését is kell helyesnek elfogadni, az nem eredményezheti a muszlim kisebbség tagjainak megfosztását a nemzeti jog választásának a lehetőségétől. Ez ugyanis ellentétes volna a kisebbségek egy döntő fontosságú, a kisebbségvédelem alapkövét jelentő jogával, nevezetesen az önkifejezés szabadságával. Az EJEB egyértelmű gyakorlata szerint a kisebbség tagjai számára biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy megválaszthassák, hogy bizonyos ügyek tekintetében a kisebbségeknek biztosított jogokkal, vagy pedig az általános szabályokkal kívánnak-e élni.
A fentiekre tekintettel az EJEB egyhangúan arra a következtetésre jutott, hogy az ügyben megvalósult a megkülönböztetés tilalmának, ezzel párhuzamosan pedig a tulajdonhoz való jognak a sérelme.
Az EJEB döntése értelmében így ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével az iszlám jog alkalmazása abban az esetben, ha az elhunyt a görög polgári törvénykönyvnek megfelelő végrendeletet
tett, ezzel egyértelműen kinyilvánítva végintézkedési akaratát. A joggyakorlat alapjául szolgáló nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségek pedig nem eredményezhetik azt, hogy a kisebbség tagjai ne dönthessék el szabadon, hogy élni kívánnak-e a számukra biztosított privilégiumokkal.
Fontos megjegyezni, hogy az EJEB nem jogosult hatályon kívül helyezni vagy megváltoztatni a nemzeti bíróságok határozatait, így az EJEB fenti döntése nem jár azzal az eredménnyel, hogy Chatize Molla Sali férje végrendelete szerint jusson hozzá a hagyatékhoz. Az EJEB ugyanakkor az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértése esetén a sérelmet elszenvedett személyt ért károk megtérítése céljából „igazságos elégtételt” ítélhet meg, továbbá kötelezheti az Egyezményt megsértő államot a kérelmező költségeinek megtérítésére.
Chatize Molla Sali a tulajdonhoz való jogának megsértésével, továbbá az elszenvedett egyenlőtlen bánásmóddal kapcsolatban elégtételként összesen csaknem 1 millió euró, költségeinek fedezése céljából pedig további 8500 euró megítélését kérte az EJEB-től. A kérelmezőt megillető összeg vonatkozásában az EJEB külön eljárásban fog határozni.
Összegzés
Az ítéletet komoly várakozás előzte meg, és a nemzetközi szakmai közösség túlnyomó részben helyesnek és logikusnak tartotta az EJEB döntését, egyetértve azzal, hogy az ügyben a görög bíróságok megsértették a diszkrimináció tilalmának követelményét. Pozitívum, hogy egy hosszú ideje tartó jogbizonytalanságot orvosolva Görögország még az ítélet meghozatala előtt, egy 2018. január 15. napján hatályba lépő törvénnyel eltörölte a saría jog családjogi és öröklési ügyekben való kötelező alkalmazásának alapjául szolgáló rendelkezéseket. A jövőben az iszlám jog kizárólag abban az esetben alkalmazandó ezen tárgykörökre, illetve a mufti is kizárólag akkor rendelkezik döntési jogosultsággal,
ha valamennyi érintett ehhez önkéntes hozzájárulását adja.
Megjegyzendő azonban, hogy annak ellenére, hogy a joggyakorlat kapcsán a múltban számos nemzetközi szervezet foglalkozott a saría jog emberi jogokkal való összeegyeztethetőségének kérdésével, sokak várakozásával szemben az EJEB nem foglalt világosan állást a kérdésben. A saría bizonyos szabályai ellentétesek úgy a nemek közötti egyenjogúság követelményével, mint a vallási alapú megkülönböztetés tilalmával. A férfiak nagyobb törvényes örökrészre jogosultak, mint a nők, nem iszlám vallású személyek pedig nem örökölhetnek muszlim örökhagyó után, ezen szabályok európai közrenddel való kapcsolatát az EJEB ítélete nem érintette.
Az ítélet nyitva hagyta azt a kérdést is, hogy vajon összeegyeztethető-e az európai értelemben vett jogállamiság követelményével és az egyes államok közrendjével – és ha igen, milyen mértékben – az, ha egy vallási alapon létrehozott jogrend az általános nemzeti polgári jogi szabályokkal párhuzamosan érvényesül.
Mindezek a jövő érdekes kérdései lesznek, ezért érdemes lesz figyelemmel kísérni mind az egyes államok, mind a nemzetközi bíróságok további döntéseit, csakúgy, mint a témával foglalkozó nemzetközi szervezetek állásfoglalásait.