Kun Péter – Sándor István – Spiriev Olivér
Megjelent: Gazdaság és Jog, 04.03.2023, p. 22-30 (ORAC, 2023.)
A választottbírósági törvényi szabályozásnak a közelmúltban két jelentős módosítására is sor került. 2018. január 1-e után a fogyasztóval kötött szerződések arbitrálhatóságát megtiltotta a jogalkotó, majd 2021. január 1-től lehetővé vált a bizalmi vagyonkezelési jogviszonnyal összefüggésben keletkező jogviták választottbíróság előtti rendezése. A tanulmány a két módosítás közötti összefüggéseket elemzi, bemutatva a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokból eredő jogviták arbitrálásának előnyeit, a külföldi példák alapján a hatályos magyar jogi környezetben esetlegesen felmerülő jogértelmezési kérdéseket.
The act on arbitration has recently undergone two significant amendments. After January 1, 2018, the legislator prohibited the arbitrability of contracts concluded with consumers, and from January 1, 2021, it became possible to settle disputes arising in connection with the trust (fiduciary asset management) relationship before an arbitration court. The study analyzes the connections between the two amendments, presenting the advantages of arbitrating legal disputes arising from trust relationships, and the legal interpretation issues that may arise in the current Hungarian legal environment based on foreign examples.
A jelen írásban azt a kérdéskört kívántuk feldolgozni, hogy milyen érvek és ellenérvek mentén vált szükségessé a Vbt.[1] módosítása annak érdekében, hogy a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyból származó jogviták választottbírósági hatáskörben történő elbírálására sor kerülhessen.
1. Bevezetés helyett – egy jogeset margójára
1.1. A jogeset tényállása
Egy üzletszerű bizalmi vagyonkezelő vállalkozás és egy, az üzleti életben kifejezetten aktív természetes személy vagyonrendelő között 2015-ben bizalmi vagyonkezelési szerződés jött létre Magyarországon. A vagyonrendelés célja a vagyonrendelő kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságnak a vagyonrendelő vagyonától történő elkülönítése volt. A kezelt vagyont ennek megfelelően a vagyonrendelő 100%-os tulajdonában álló korlátolt felelősségű társaságbeli üzletrésze képezte. A felek a bizalmi vagyonkezelési szerződésben a szerződésből származó, azzal összefüggő bármely jogvita esetére – a vagyonkezelő általi külön figyelemfelhívó tájékoztatás után – alávetették magunkat a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnöksége által ajánlott Mintaszabályzat szerint megalakuló és eljáró eseti választottbíróság kizárólagos döntésének.
A vagyonkezelő és a vagyonrendelő között a későbbiekben egy további bizalmi vagyonkezelési jogviszony is létrejött, miután a vagyonrendelő egy másik bizalmi vagyonkezelési szerződésben szintén vagyonrendelőként szereplő, szintén természetes személy üzlettársától szerződésátruházás útján annak vagyonrendelői pozícióját is megszerezte jelentős ellenérték fejében. Az átruházott vagyonkezelési szerződés az első szerződéssel megegyező választottbírósági kikötést tartalmazott.
Egy évvel később mindkét bizalmi vagyonkezelési szerződés közös megegyezéssel megszüntetésre került, és a felek megállapodása alapján a vagyonrendelő elismerte a bizalmi vagyonkezelési szerződések alapján fennálló díjtartozását és vállalta annak megfizetését a vagyonkezelő részére. Miután a vagyonrendelő az egyezségi megállapodásokban rögzített fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget, a vagyonkezelő választottbírósági eljárást indított.
1.2. A választottbíróság hatáskörével kapcsolatos érvek és ellenérvek
A választottbírósági eljárásban a vagyonrendelő – mint alperes – hatásköri kifogást adott elő. A Ptk. és a Vbt. vonatkozó szakaszaira hivatkozott, melyek szerint a bizalmi vagyonkezelési szerződések megkötésekor a vagyonrendelő az üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy volt, azaz fogyasztónak minősült, így a fogyasztó és a vállalkozás közötti bizalmi vagyonkezelési szerződések részévé váló választottbírósági kikötések, mint tisztességtelen szerződési feltételek, semmisnek minősülnek.[2] Fogyasztói minőségének alátámasztásául elsősorban arra hivatkozott , hogy – bár egyébiránt üzleti tevékenységet rendszeresen folytatott – a bizalmi vagyonkezelési szerződések nem tekinthetők a mindennapi életben gyakran előforduló ügyletnek, a magyar jogban újnak tekinthető jogintézmény sajátosságai még jogi vagy gazdasági szakemberek által is legfeljebb csak felszínesen ismertek, így annak üzleti hatásai, követelményrendszere nem volt számára érthető, továbbá átfogó ismeretekkel a bizalmi vagyonkezelési jogviszony jellegéről nem rendelkezett. A hatásköri kifogását meghatározó jogi tényként tehát alperes azt nevezte meg, hogy míg a vagyonkezelő, azaz a felperes, kifejezetten a bizalmi vagyonkezelési tevékenység üzletszerű folytatására alapított, engedéllyel rendelkező gazdasági társaság, addig a választottbírósági eljárás alperese üzleti tevékenységet ugyan folytatott, de bizalmi vagyonkezelési szerződés vonatkozásában üzleti tevékenysége körén kívül járt el. Külön hivatkozott mindezeken felül az alperes arra a tényre, hogy a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás a bizalmi vagyonkezelési szerződések megkötésével egyidejűleg kiadta a vagyonrendelők részére az akkori törvényi előírások szerint kötelező lakossági ügyfél tájékoztatót, amelyből következően alperes állítása szerint a vagyonrendelőket maga a vállalkozás is fogyasztónak tekintette.[3]
A felperes bizalmi vagyonkezelő vállalkozás ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a jogvita tárgyává tett szerződések nem fogyasztói, azaz fogyasztó és vállalkozás között létrejött szerződések, önmagában abból ugyanis, hogy a szerződéskötő fél természetes személy, még nem következik fogyasztói minősége. Állította, hogy a vagyonrendelés céljára tekintettel a bizalmi vagyonkezelési szerződések a vagyonrendelő üzleti tevékenységét elősegítendő kerültek megkötésre, azok nem a mindennapi élet szükségleteinek kielégítését célozták. E körben utalt egyebek mellett arra is, hogy önmagában a rendelt vagyon jellege és a vagyonrendelés célja, a jelentős szerződésátruházási díj önmagában kizárja, hogy a bizalmi vagyonkezelést valamely magánszükséglet kielégítésének igénye, és nem üzleti, gazdasági cél motiválta volna.
1.3. A fogyasztói jogviták arbitrálhatósága
Mielőtt ismertetjük a választottbíróság, majd a Fővárosi Törvényszék döntését, szükséges a közelmúlt jogfejlődésének kontextusában elhelyezni a választottbírósági szerződések problematikáját a fogyasztói szerződések viszonylatában, figyelemmel a bizalmi vagyonkezelési szerződésekkel összefüggő jogviszonyokra is. A fogyasztói szerződésekből eredő jogviszonyok arbitrabilitása – a közelmúlt jogfejlődését vizsgálva – jelentős differenciáltságot mutat, úgy a jogalkotás, mint a jogalkalmazás területén.[4] Ezt a bizalmi vagyonkezeléssel összefüggő jogviszonyok tekintetében tovább árnyalja a Vbt. 1. § (3)-(4) bekezdésének 2021. január 1. napjától hatályos szövege,[5] mely lehetővé tette bizalmi vagyonkezelési szerződéssel összefüggő bármely jogviszony vonatkozásában választottbírósági kikötés alkalmazását.
A fogyasztói szerződésekből eredő jogviták tekintetében a Vbt. a korábbi, az anyagi jogi érvénytelenség (tisztességtelenség) körébe tartozó jogvédelemhez képest[6] eljárásjogi – a jogirodalom számos képviselőjének álláspontja szerint szükségtelenül szigorú – eszközt,[7] az objektív (in)arbitrabilitást vezette be a magyar jogba. Ezzel a megoldással a jogalkotó a fogyasztói szerződésekből eredő jogviszonyok vonatkozásában megkötött választottbírósági szerződéseket mintegy „kiemelte” a tisztességtelen szerződési feltételek vizsgálati és a semmisség, mint jogkövetkezmény alkalmazási köréből,[8] és anyagi jogi szabályozás helyett sokkal inkább egy „hatásköri rendelkezésnek” tekinthető kizáró szabályt alkalmaz. Ezzel a jogalkotó egyszerűen megszüntette annak eljárásjogi lehetőségét, hogy fogyasztói szerződésből eredő jogvitát ne rendes bíróság bírálja el, függetlenül a kikötés esetleges egyedi megtárgyalásának tényétől. Tímár Kinga megfogalmazásában: „az inarbitrabilitási szabály nem hagy teret az anyagi érvényességi szabály feltétlen alkalmazást kívánó normaként történő alkalmazása számára”.[9]
Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a Vbt. 1. § (3) bekezdésének és 66. §-ának együttes értelmezéséből az következik, hogy a jogalkotó nem kívánta kizárni a 2018. január 1-e előtt kötött választottbírósági szerződések alapján a fogyasztókat a választottbírósági eljárásból, csak azt tiltotta meg, hogy ezt követően ilyen megállapodást kössenek.[10] A 2018. január 1-e előtt létrejött választottbírósági szerződések esetében a fogyasztók védelmére nem objektív inarbitribilátási rendelkezés volt hatályban, hanem az anyagi jogi érvénytelenség alkalmazásával biztosította a jogalkotó azt, hogy a választottbírósági kikötés nem fogja kiváltani a célzott joghatást.[11] A két megoldás között jelentős, elsősorban eljárásjogi különbségek állnak fenn.[12]
A fentiek fényében és a fogyasztóvédelmi kifogások oldaláról vizsgálva nehéz túlbecsülni a Vbt. 1. § (3)–(4) bekezdéseinek 2021. január 1. napjától alkalmazandó módosított változatát, amely a bizalmi vagyonkezelési szerződésekkel összefüggő (fogyasztói) jogviszonyok tekintetében feloldotta a 2018. január 1. napjától érvényesülő objektív inarbitrabilitási korlátot. Erre tekintettel e jogviszonyok esetében a választottbírósági út kikötése előtt eljárásjogi, „hatásköri” kizáró szabály ettől az időponttól már nem áll fenn. Bár a Ptk. 6:104 § (1) bekezdés i) pontja és az új Vbt. 1 § (3)-(4) bekezdésének 2021. január 1. napjától alkalmazandó szövege közötti kapcsolat számos – ezen írás kereteit meghaladó – kérdést vet fel, figyelemmel arra, hogy a módosítás nem érintette a fogyasztóvédelem választottbírósági szerződésekkel kapcsolatos, az anyagi érvénytelenség körében megjelenő eszközeit, a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokkal kapcsolatos választottbírósági kikötések esetén, amennyiben az fogyasztói szerződéshez kapcsolódik, az objektív inarbitrabilitási korlát kivezetésének ellenére 2021. január 1. napjától is figyelemmel kell lenni az egyedi megtárgyalás követelményére.
A fentiek alapján jól látható, hogy bár fogyasztóvédelmi célú rendelkezések szempontjából a szerződések megkötésének időpontjától, és az ez alapján alkalmazandó szabályoktól függően az arbitrabilitás súlypontjai és a védelmi eszközök jellege eltérőek lehetnek – amely a Vbt. 2021. január 1-i módosításával különösen igaz a bizalmi vagyonkezelési szerződésekből eredő jogviszonyok esetében –, a felek és a bíróság előtt ugyanakkor a korlátok alkalmazásának szempontjából mindvégig kulcsszereppel és fontos előkérdésként jelenik meg az adott jogviszony fogyasztói szerződésként való minősítése, amely feltehetően így marad a bizalmi vagyonkezeléssel összefüggő jogviszonyok kapcsán az új Vbt. 1.§ (3)–(4) 2021. január 1. napi hatálybalépését követően megkötött választottbírósági szerződések esetében is.
1.4. Az ügyben született határozatok
Az ügyben eljáró választottbírósági tanács elutasította az alperes hatásköri kifogását és megállapította hatáskörét a jogvita elbírálására. Elöljáróban a választottbíróság megállapította, hogy az eljárásban a Vbt. 65. § (1) bekezdése[13] alapján ugyan főszabályként az új Vbt.-t kell alkalmazni, ugyanakkor a választottbírósági tanács hatáskörével kapcsolatos vizsgálat szempontjából – tekintettel arra, hogy a választottbírósági hatáskör alapját jelentő választottbírósági szerződések 2018. január 1. napját megelőzően kerültek megkötésre – az új Vbt. 66. §-a[14] alapján a régi Vbt. 4. §[15] rendelkezése alkalmazandó. A régi Vbt. 4. §-a alapján hivatkozott törvény a jelen esetben a Ptk. anyagi jogi szabályaira mutat,[16] amely két jogszabályhely együttes alkalmazásával vizsgálható meg az arbitrabilitás, azaz a választottbírósági tanácsnak azt kellett megvizsgálnia, hogy fogyasztói szerződésnek minősülnek-e a jogvitában perbe vitt szerződések.
A tanács rögzítette, hogy a fenti kérdés megítélésében annak van jogi jelentősége, hogy a bizalmi vagyonkezelési szerződések megkötése során az alperes a szakmáján, önálló foglalkozásán vagy üzleti tevékenysége körén kívül járt-e el (Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 3. pontja), vagy a szerződéskötések során ezen tevékenységein belül, ezen tevékenységei céljából járt-e el. (Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 4. pontja). Kiemelte, az alperes fogyasztói minősítésének kérdésében különös jelentősége van a szerződéskötés, ezen belül pedig különösen a vagyonrendelés céljának, mely elhatárolási körülményként értékelendő, és amely az adott esetben rendkívül leszűkíti a fogyasztóvá minősítés lehetőségét. Ha egy természetes személy vagyonrendelő a tulajdonában álló üzleti vállalkozás üzletrészeit – egy gazdasági projekt megvalósítása érdekében, melynek ráadásul e gazdasági társaság kedvezményezettje – bizalmi vagyonkezelésbe adja egy vagyonkezelő vállalkozásnak, az nem illeszkedhet a fogyasztói többlet jogvédelem koncepciójába. Hasonlóan figyelembe vette a másik – szerződésátruházással érintett – bizalmi vagyonkezelési jogviszony kapcsán a tanács az induló tőke jellegét, továbbá a jogviszony létrejöttének, illetve magának a szerződésátruházásnak a körülményeit, így többek között az alperes és az eredeti vagyonrendelő közötti üzleti kapcsolatokat, a szerződésátruházás során kikötött átruházási díjat. Mindez jól példázza, hogy a fogyasztói minőség megítélése esetről esetre elvégzett vizsgálatot és átfogó megközelítést igényel, és nem szűkíthető le arra, hogy az adott szerződő fél természetes vagy jogi személy.
A fogyasztói minősítés beható vizsgálatának szükségessége tekintetében a választottbíróság irányadónak tekintette a bírósági gyakorlatot. E körben példaként kiemeljük, hogy a Kúria egy eseti döntésében[17] megállapította, hogy „ha az üzleti-gazdasági-szakmai cél akár csak részben is megállapítható, a szerződés nem minősíthető fogyasztói szerződésnek”. Kifejtette továbbá, hogy „annak megítélésénél, hogy az adott kölcsönszerződés fogyasztói szerződésnek minősül-e, a szerződéskori cél az irányadó, ezért a szerződéskötés körülményeit is vizsgálni kell”. A Kúria egy másik ügyben állást foglalt a gazdasági tevékenység fogalmával kapcsolatban is,[18] és rögzítette, hogy „gazdasági tevékenységnek minősül az a tevékenység, amely jövedelem és vagyonszerzésre irányul, vagy azt eredményez, és nem a mindennapi élet szükségleteinek a kielégítését célozza”. Az eljáró tanács hivatkozott a jogirodalomban megjelenő álláspontra is, mely szerint „[a] gyakorlatban a bíróságok a szerződés megkötése céljának vizsgálatán keresztül rendkívül leszűkítik a fogyasztóvá minősítés lehetőségét. Ez pedig azt eredményezi, hogy a szerződő fél csak azokon a területeken válhat jogosulttá a fogyasztói minőséghez kapcsolódó védelemre, amely semmilyen vonatkozásban nem kötődik az általa kifejtett szakmai vagy gazdasági tevékenységhez.”[19]
Kitért a tanács az alperes által hivatkozott, a Bvktv. 2017. június 23. napjáig hatályos 37. § (1) bekezdése alapján a bizalmi vagyonkezelő vállalkozás által kiadott lakossági ügyfél tájékoztató kérdésére is. Megállapította, hogy a Bvktv. a bizalmi vagyonkezelési tevékenység szabályainál, a vagyonkezelő vállalkozás kötelezettségei körében meghatározott és alkalmazott lakossági ügyfél fogalom nem azonosítható a Ptk. szerinti fogyasztó fogalmával, mivel míg a Bvktv. a bizalmi vagyonkezelési tevékenység végzése, addig a Ptk. a fogyasztóvédelem céljából tartalmaz rendelkezéseket a két fogalom alá vonható személyekre nézve, mely rendelkezések eltérő céllal bírnak, és jogkövetkezményeik tekintetében sem tekinthetők azonosnak.
A szerződéskötés körülményeinek, a vagyonrendelés céljának és a kezelt vagyon jellegének fentiekben rögzített alapos elemzését követően a választottbíróság megállapította, hogy az alperes nem minősült a Ptk. 8:1 § (1) bekezdés 3. pontja szerinti fogyasztónak, ekképpen a jogvita alapjául szolgáló bizalmi vagyonkezelési szerződések nem minősülnek fogyasztói szerződésnek, ezért a hatásköri kifogás nem alapos.
A választottbírósági eljárás alperese a tanács döntését követően a Vbt. 17. § (3) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék előtt választottbírósági hatáskör nemleges megállapítása iránti nemperes eljárást indított. A Fővárosi Törvényszék rögzítette, hogy a hatásköri jogvita elbírálásánál figyelembe veendő jelentős jogi ténynek az számított, hogy a választottbírósági eljárás alapjául szolgáló jogviszonyok valóban fogyasztói szerződések-e, amely azonban nem volt valós tényként megállapítható. A Fővárosi Törvényszék a választottbírósági hatáskör nemleges megállapításra irányuló kérelmet elutasító végzésében –a választottbírósági tanácshoz hasonlóan komplex megközelítést alkalmazva – kifejtette, hogy a szerződések tárgya, a szolgáltatások jellege alapján is gazdasági tevékenységnek tekintendő az a tevékenység, amely jövedelem- és vagyonszerzésre irányul, vagy azt eredményez, és nem a mindennapi élet szükségleteinek a kielégítését célozza. Ebből eredően önmagában abból, hogy a szerződést kötő fél természetes személy, nem következik a kötelem alanyának fogyasztói minősége. A fogyasztói szerződés azt feltételezné, hogy az ügylet személyes (családi, háztartási) szükségletek kielégítését szolgálja, azonban jelen esetben a vagyonrendelés célja – ideértve a szerződésátruházással érintett bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt is – nem fogyasztói szerződést igazolt.
2. A hatályos szabályozás indokoltsága, avagy miért választottbíráskodás?
Ha feltesszük a kérdést, hogy milyen előnyökkel szolgál a bizalmi vagyonkezeléssel összefüggő jogviszonyok választottbírósági hatáskörbe utalása, számos indokot találunk.
Az elsőre is talán legszembetűnőbb indok a bizalmi vagyonkezeléssel összefüggő jogviszonyok bizalmi természete melyhez kiválóan illeszkedik a választottbírósági eljárás bizalmas jellege a rendes bíróságok nyilvánosságához képest. Aligha szükséges külön hangsúlyozni a nyilvánosság kizárásának jelentőségét a bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatban. A viták eldöntése céljából az eljáró bíróságnak sok esetben olyan családi és vagyoni kérdéseket kell megismernie, melyek nyilvánosságra kerülését akár érzelmi, akár anyagi okokból a vitában részes felek nagy valószínűséggel el kívánják kerülni. Az eljárás bizalmas jellegével szembeni jogos ellenérv, hogy az nem segíti a jogalkalmazás egységesítését. A döntések anonimizált publikálása – amire jó példa a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság gyakorlata – ezt a „kellemetlen mellékhatást” egyértelműen képes csökkenteni.
Talán kevésbé szembetűnő, de mégis lényeges indok a vitarendezés fórumának egyértelműsége, az egyértelmű joghatóság. Nemzetközi elemeket is tartalmazó szerződéseken vagy más kötelem keletkeztető tényeken alapuló jogviszonyok esetén gyakran képezi vita tárgyát, hogy mely állam bírósága rendelkezik joghatósággal az ügy elbírálására, vagy esetleg az okoz problémát, hogy a jogvita szempontjából egyszerre releváns több jogviszonyból eredő viták különböző államok bíróságainak joghatósága alá tartoznak. Minél szélesebb körben kerül kikötésre a választottbíróság hatásköre – például a vagyonrendelő és a vagyonkezelő által kötött vagyonkezelési szerződésben kikötött választottbíróság hatáskörének a kedvezményezett is aláveti magát – annál biztosabb, hogy a jogvitát érintő összes kérdésben egy bíróság fog dönteni. Ez a tény jelentősen csökkentheti a vita eldöntésének költség- és időigényét, nem beszélve a párhuzamos eljárások elkerülésével járó előnyökről.
Lényeges érv a választottbíróság mellett az eljárás gyorsasága. A sokszor érzékeny kérdéseket, akár családi viszonyokat is mélyen érintő vitás helyzetek a bizalmi vagyonkezeléssel összefüggő jogviszonyok kapcsán könnyen előfordulhatnak, ebben az esetben nem mellékes, hogy a vitában mennyi idő alatt születik döntés. A választottbírósági eljárás deklarált célja, hogy az eljárás során kiszámíthatóan, rövid idő alatt döntés szülessen:az MKIK mellett működő Állandó Választottbíróság eljárási szabályzata például az eljárás lehetőség szerint 6 hónapon belüli berekesztését írja elő. Ez a határidő a választottbírói tanács megalakulásával kezdődik,[20] és főszabály szerint az eljárás berekesztését követő 45 napon belül a tanácsnak ítéletet kell hoznia.[21]
A bizalmi vagyonkezelés jogintézménye nemzetközi minták alapján került megalkotásra és lett a magyar tételes jog része. Ebből következik, hogy a jogintézmény fejlődése sem választható el a nemzetközi gyakorlattól, így fontos, hogy a bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatos ítélkezés illeszkedjen a nemzetközi trendbe és kiszámítható legyen, ne csak a magyar, hanem a külföldi jogalkalmazók számára is. Ez úgy érhető el, hogy a bizalmi vagyonkezelés és az azzal rokon jogintézmények (pl.: trustok, trust-jellegű jogi megoldások) külföldi és a hazai gyakorlatát ismerő szakemberek döntenek az ügyben. A megfelelő szakismeret ezekben az ügyekben annyira fontos, hogy például az 1926 óta működő American Arbtitration Association által javasolt mintaklauzula legalább 10 éves szakirányú ismertekkel rendelkező jogász bíróvá jelölését ajánlja a trustbíráskodás területén.[22]
A vitarendezés fórumának megválasztásakor fontos szempont lehet, hogy a választottbírósági határozatok végrehajthatósága egyszerűbb és probléma mentesebb, mint a rendes bíróságoké a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1958. évi New York-i egyezmény alapján.[23] Ez még az Európai Unión belül is igaz, hiszen a New York-i egyezményben rögzített végrehajtás megtagadási okok köre szűkebb, mint az 1215/2012/EU rendeletében meghatározott okoknál.[24]
A választottbírósági útban történő megállapodás melletti érv az is, hogy választottbírósági eljárásban az eljárás nyelve szabadon megválasztható. Erre példa a magyar szabályozás is: míg a választottbírósági eljárásban a felek az eljárás nyelvében szabadon állapodhatnak meg, addig ez a lehetőség a rendes bírósági eljárásban nem biztosított. Az idegen nyelvű dokumentumok magyarra történő fordítása pedig nemcsak a per költségeit növeli meg, hanem nem megfelelő fordítás esetén értelmezési bizonytalanságot is okozhat.[25]
3. Külföldi példák
A bizalmi vagyonkezeléshez jelentős mértékben hasonló angolszász trust esetében is régóta foglalkoznak a választottbírósági eljárás alkalmazhatóságával. A szakirodalomban és joggyakorlatban jelentkező főbb problémakörök kapcsán ezúttal az alábbi megközelítésekre hívjuk fel figyelmet.
3.1. Példák a tételes jogi háttérre
A választottbírósági kikötés alkalmazása tekintetében természetesen előfeltétel, hogy az adott állam a választottbírósági határozatot elismerje, az állami bíróság ítéletével egyenértékűnek és végrehajthatónak fogadja el. Amennyiben az adott államban ez biztosított és nincs olyan tiltó szabály, amely kifejezetten kivenné a választottbírósági eljárás alkalmazhatóságát vagyonkezelési ügyekre, úgy első ránézésre külön szabályozásra nincs is szükség. A problémakör azonban ennél komplexebb, mint arra a későbbiekben részletesen kitérünk, ezért tapasztalható az a tendencia, hogy a nemzetközi választottbírósági eljárások vonatkozásában és egyes országok belső jogában is megjelent a törvényi szabályozás iránti igény.[26]
Nemzetközi szinten kiemelendő, hogy az International Chamber of Commerce (ICC) 2018-ban alkotott kifejezett mintaszabályt a trust jogviták választottbírósági eljárásban való alkalmazására,[27] míg az American Arbitration Association (AAA) külön eljárási szabályokat is alkalmaz a végrendeletekkel és trustokkal kapcsolatos jogvitákra.[28] Ezeken túlmenően pl. az American College of Trust and Estate Counsel (ACTEC) szintén egy mintaszabályzatot készített ebben a tárgykörben.
Az Amerikai Egyesült Államokban meghatározó jelentőségű továbbá a Uniform Trust Code (UTC), amit a National Conference of Commissioners of Uniform State Laws készített elő 2000 augusztusában, majd bizonyos módosításokkal 2001 augusztusában került elfogadásra. A UTC-t a tagállamok számára bevezetésre ajánlják a trust jog szövetségi szinten történő harmonizációja érdekében. Ez a modelltörvény kifejezett rendelkezést tartalmaz arra, hogy a vagyonkezelő jogosult a vagyonkezeléssel kapcsolatos jogvitákban választottbírósági kikötést alkalmazni.[29] Az UTC-t részben vagy egészben 31 államban és Columbia District-ben is átvették, továbbá Washingtonban és Idahóban is támaszkodtak erre a vonatkozó tagállami jogszabály megalkotása során.
A fentieken kívül megemlítendő, hogy az Amerikai Egyesült Államok öt államában, így Arizonában, Floridában, Missouriben, New Hampshire-ben és Dél-Dakotában kifejezett törvényt fogadtak el a trust jogviszonnyal kapcsolatos jogvitákban a választottbírósági kikötés érvényesnek történő elfogadásáról.[30]
Más országokban is találunk kifejezett törvényi előírást ebben a tárgykörben, így például Guernsey-ben[31] és Bahama-szigeteken,[32] továbbá civiljogi jogrendszerek esetében említhetjük Máltát, Liechtensteint, Panamát és Paraguayt.
3.2. A jogviták köre
Elhatárolandók egymástól a vagyonkezeléssel kapcsolatos külső és belső jogviták. A külső jogviták a vagyonkezelő és harmadik személyek, pl. a kezelt vagyonnal kapcsolatban szerződő felek között állhatnak fenn, és ezek esetére értelemszerűen a szerződési szabadság keretei között kiköthető a választottbírósági eljárás. A belső jogviták a vagyonrendelő, a vagyonkezelő és elsősorban a kedvezményezett, de akár a protektor egymással szembeni jogvitáit jelentik. A belső jogvitákra értelemszerűen a trust létesítő okiratában már szerepelhet választottbírósági kikötés, így elkerülhető az utólagos alávetés szükségességre. E tekintetben két fontos probléma jelentkezhet, a jogutódlás és a kedvezményezett alávetési nyilatkozata.
A vagyonrendelő, a vagyonkezelő, esetleg a protektor jogutódlása tekintetében a külföldi gyakorlat alapján a személyi változásra irányuló jogügylet (pl. szerződésátruházás) létrehozása során a jogviszonyba belépő félnek nyilatkoznia kell arról, hogy a trust létesítő okiratának feltételeit elfogadja, magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3.3. A kedvezményezett alávetési nyilatkozata
A trust esetében kötelező elem, hogy legyen a vagyonkezelési jogviszonynak kedvezményezettje.[33] Másrészről a kedvezményezettnek nem kell szerződő félnek lennie a vagyonrendelés során,[34] illetve még meg sem született vagy konkrétan be sem azonosított kedvezményezett is szerepelhet a trust létesítő okiratában. Ebből eredően a kedvezményezett értelemszerűen nem részese a választottbírósági kikötést tartalmazó megállapodásnak. A common law-ban kialakultak olyan jogi megoldások, amelyek ezt a problémát különböző eszközökkel kívánják orvosolni.
Az angol és a brit nemzetközösségi országok gyakorlatában a kedvezményezett elveszítheti a kezelt vagyonból egyébként részére juttatás iránti igényét, ha a trust létesítő okiratában foglaltak érvényességét vitatja, bíróság előtt megtámadja. [35] A jogvesztő záradékot (forfeiture, non-contest, vagy in terrorem clause) elsősorban végrendeletekben alkalmazzák évszázadok óta.[36] Ezekhez általában erkölcsi vagy vallási követelményeket támasztottak, illetve házassággal kapcsolatosak voltak. Elvileg nincs akadálya annak, hogy amennyiben a kedvezményezett a választottbírósági kikötés érvényességét vitatja, úgy ezzel elveszítse a kedvezményezetti jogosultságát és a trust vagyonból egyébként részére járó juttatás megtagadásra kerüljön.[37] Az Amerikai Egyesült Államok joggyakorlatában ismert másik megoldás a felfüggesztő feltétel (conditional transfer) alkalmazása, amely alapján a kedvezményezett csak akkor részesülhet juttatásban a kezelt vagyonból, ha elfogadja a trust létesítő okiratának feltételeit, beleértve a választottbírósági kikötés magára nézve kötelező jellegét is. A felfüggesztő feltétel hatékonyabb jogi eszköz, mivel ennek hiányában nem kerülhet a kedvezményezett pozíciójába az adott személy, míg a jogvesztő záradék esetében a kedvezményezetti minőséget megszerzi, de a választottbírósági kikötés el nem fogadásával veszíti el a jogát arra. Az angol jogban ismert olyan megközelítés is, miszerint aki kedvezményezettként elfogadja a juttatást a kezelt vagyonból, annak esetében vélelmezik, hogy trust létesítő okiratának rendelkezéseit, így a választottbírósági kikötést is elismeri magára nézve kötelezőnek (deemed acquiescence). Ezt az angol választottbírósági törvényből vezetik le és a még meg sem született vagy be sem azonosított kedvezményezettek esetében is alkalmazhatónak találják.[38]
A meg nem nevezett, be nem azonosított vagy cselekvőképtelen kedvezményezettek esetében az angol joggyakorlatban a bíróság kijelöl egy független képviselőt (special representative) az eljárásban való képviselet ellátására. Az Amerikai Egyesült Államokban hasonló a helyzet azzal a kiegészítő opcióval, hogy független képviselő helyett az azonos érdekállású beazonosított cselekvőképes kedvezményezett is kijelölhető képviselőnek (virtual representation).[39]
4. A magyar szabályozás
A Vbt. 2020. évi módosításával a következő rendelkezés került beépítésre: „Bizalmi vagyonkezelési szerződéssel összefüggő bármely jogviszony vonatkozásában helye van választottbírósági kikötésnek”.[40] A törvénymódosítás kapcsán az alábbiakat érdemes kiemelni.
4.1. Az egyoldalú jognyilatkozattal létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszony
A választottbírósági kikötés alkalmazása csak a szerződéssel létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokra terjed ki. Ez teljes mértékben összhangban áll a Vbt.-nek a választottbírósági szerződéssel kapcsolatban kialakított fogalmával.[41] Ennek megfelelően első vizsgálat alapján az egyoldalú jognyilatkozattal és a végrendeleti úton létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok esetében azok létesítésekor nem köthető ki választottbírósági út az esetleges jogviták esetére. Ugyanakkor az egyoldalú jogügylettel létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokra a bizalmi vagyonkezelési szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.[42] Ettől még természetesen az egyoldalú jogügylet nem válik szerződéssé és nem is értelmezhető választottbírósági szerződésként. Ez azonban megítélésünk szerint nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bizalmi vagyonkezelési jogviszony létrejöttét követően kialakuló vitás helyzetre a felek ne köthetnének választottbírósági szerződést. Például a végrendelettel létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszony hatályosulását követően a vagyonkezelő és a kedvezményezett állapodik meg ebben a belső jogvitáik rendezési fórumaként.
Az pedig egy további érdekes kérdést vet fel, ha akár az egyoldalú jognyilatkozattal, akár a végrendelettel létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszony okiratában a vagyonrendelő alkalmazza a választottbírósági kikötést, nem magának a jogviszonynak a létesítésével kapcsolatos, hanem a feleknek a jogviszonyhoz kötődő későbbiekben kialakuló esetleges jogvitáira nézve. Megítélésünk szerint az alávetés a vagyonkezelő részéről megtörténik akkor, amikor a tisztségét elfogadja, mivel a vagyonkezelés feltételeit is elfogadja magára nézve kötelezőnek.[43] A kedvezményezett részéről konkrét alávetésre irányuló jognyilatkozat nem kerül megtételre és formálisan az ő és a vagyonkezelő közti jogviszony nem is „szerződéssel összefüggő” jogviszony. Ennek feloldására két megoldás tűnik alkalmazhatónak. Egyrészről a Ptk. 6:329. § (3) bekezdése szerinti utaló szabály értelmezésével eljuthatunk odáig, hogy az egyoldalú jognyilatkozatra a szerződés szabályai irányadók, így ez a Vbt. 1. § (4) bekezdése szerinti „szerződés” tekintetében kiterjesztő értelmezést tesz lehetővé. Ennek a jogértelmezésnek természetesen a bírósági tesztje még várat magára. Másrészről viszont a magyar jogban sincs akadálya annak, hogy a kedvezményezett részéről a választottbírósági alávetésre irányuló jognyilatkozat megtételét a kedvezményezetti pozíció előfeltételeként szabályozza a vagyonrendelő, illetve diszkrecionális vagyonkezelés esetén akár a vagyonkezelő.[44]Ugyan a Ptk. mindkét lehetőségre alkalmazott tételes jogi szabályt a szerződések körében tárgyalja, azonban a kötelem egyoldalú jognyilatkozatból is keletkezhet, és arra a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni.[45]
4.2. A szabály tárgyi hatálya
A törvény szövege alapján a „bizalmi vagyonkezelési szerződéssel összefüggő bármely jogviszony” esetére lehetőség van választottbírósági kikötésre. A jogalkotó, nagyon helyesen, nem alanyi kört akart körülírni a választottbírósági szerződés megkötése tekintetében, hanem tárgyi hatályként a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt helyezte középpontba. Ennek több gyakorlati jelentősége is van.
A Vbt. 1. § (3) bekezdésében a fogyasztói szerződésből eredő jogvitákat kivette a választottbírósági hatáskörből. Maga a Vbt. nem definiálja a fogyasztói szerződés fogalmát, vagyis azt az anyagi jogszabályok alapján tudjuk tartalommal megtölteni. A Ptk. öt helyen és ebből négy esetben az adott paragrafus címében alkalmazza a fogyasztói szerződés terminust,[46] viszont arra nem ad legális definíciót, ellentétben a nyolcadik könyv értelmezési rendelkezéseivel, ahol a fogyasztó és a vállalkozás fogalmak tartalmát adja meg.[47] Ebből eredően főszabályként ugyan a fogyasztó és a vállalkozás közti szerződés esetében nincs helye választottbírósági eljárásnak, azonban, ha a jogviszony bizalmi vagyonkezeléssel függ össze, akkor kivételesen igen.
Fontos kiemelni, hogy nem csak a bizalmi vagyonkezelési szerződésre, hanem azzal összefüggő bármely jogviszonyra kiköthető a választottbírósági eljárás lehetősége. Ez magában foglalja a szerződés szerinti belső jogvitákat, amelyek a vagyonrendelő, a vagyonkezelő, a kedvezményezett és esetleg protektor[48] között merülhet fel. Ezen túlmenően kiterjed a vagyonkezelőnek a vagyonkezeléssel kapcsolatban harmadik személyekkel (tanácsadó, könyvelő stb.) létesített jogviszonyaira is, de adott esetben a vagyonrendelő és harmadik személyek közötti jogviszonyra (pl. a vagyonrendelői pozíció szerződésátruházással történő átengedése) vagy a kedvezményezett és harmadik személyek közti jogviszonyra (pl. engedményezése a kezelt vagyonból járó juttatásnak). Ezek közül a második esetben a választottbírósági kikötés kiterjedése a harmadik személyre egyértelmű, mivel egy szerződésátruházás esetén az új vagyonrendelőre is kötelező lesz a választottbírósági kikötés. Az első és a harmadik esetben azonban ez megítélésünk szerint nem feltétlenül automatikus, hiszen a harmadik személyek nem biztos, hogy egyáltalán tudomással bírnak-e a választottbírósági kikötésről. Ezt a problémát a választottbírósági gyakorlat tisztázhatja majd idővel, az ezzel kapcsolatos jogviták elkerülése érdekében viszont érdemes a külső jogviszony létesítése során erre figyelmet fordítani.
Szintén érdekes kérdést vet fel a vagyonkezelő alapítványok esetében a választottbírósági kikötés alkalmazása. Sem a Ptk., sem a Vatv.[49] nem tartalmaz konkrét rendelkezést erre vonatkozóan.[50] A vagyonkezelő alapítvány kétféle vagyonkezelési tevékenységet is végezhet. Egyrészt az alapító által átruházott vagyont, másrészt akár az alapító, akár harmadik személyek által bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapján rendelt vagyont kezelhet.[51] Az utóbbi esetében a Vbt. 1. § (4) bekezdése alapján egyértelműen alkalmazható a választottbírósági kikötés. Az alapítvány belső jogvitái tekintetében megítélésünk szerint a Ptk., a Vatv. és a Vbt. vonatkozó rendelkezéseit kell figyelembe venni. A Ptk. a jogi személy tagjai, illetve alapítói az egymás közötti és a jogi személyhez fűződő viszonyuk, valamint a jogi személy szervezetének és működésének szabályozása során főszabályként diszpozitivitást rendel és csak a tagi kisebbségi, a hitelezői, a munkavállalói jogok, valamint a törvényes működése feletti felügyelet érvényesülést akadályozó kikötést tekinti érvénytelennek abban az esetben, ha a konkrét szabályt maga a kódex nem is minősíti expressis verbis semmisnek.[52] Mint említettük, a Ptk.-nak nincs konkrét – sem kifejezetten megengedő, sem tiltó – szabálya az alapítvány esetében a választottbírósági kikötésről. Megítélésünk szerint az egyéb semmisségi okok körébe sem vonható az ilyen kikötés, mivel nem sérti a kisebbségi tagi, hitelező vagy munkavállalói érdekeket és a törvényes működés feletti felügyelet sem gátolja. Emellett a Vatv. ugyan nem nevesíti szó szerint bizalmi vagyonkezelési jogviszonynak a vagyonkezelő alapítvány és az alapítója közti, az alapítvány részére tőkeként rendelt vagyon kezelésére irányuló jogviszonyt, de fő tartalmi elemeit tekintve annak feleltethető meg. Ennek megfelelően a Vbt. 1. § (4) bekezdése alá vonható, de legalábbis nem tartozik a Vbt. 1. § (3) bekezdése szerinti esetkörök közé. Összességben tehát megítélésünk szerint nincs akadálya annak, hogy a vagyonkezelő alapítványok belső működésével és a vagyonkezelési jogviszonyaival kapcsolatos jogvitákra választottbírósági kikötést legyen alkalmazható.
4.3. A választottbíróság megjelölése és az alkalmazandó jog
Mint arra a Vbt. módosításának indokolása is felhívta a figyelmet,[53] és tanulmányunkban korábban mi is kitértünk, jelentős előnye a választottbírósági kikötésnek, hogy a joghatóság és az alkalmazandó anyagi jogszabályokról is rendelkezhetnek a felek. Ennek számos szempontból kiemelt jelentősége van, de előzetes vizsgálat nélkül veszélyeket is rejteget.
A magyar jog alapján létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszony tekintetében jelentős kockázatot jelenthet egy külföldi választottbíróság kijelölése. Mint arra a tanulmányunkban kitértünk, egyes nemzetközi választottbíróságok eljárási szabályzata kifejezetten rögzíti ennek a lehetőségét, illetve egyes országok választottbírósági törvényei ennek hiányában is teret adnak ennek. Abban az esetben azonban, ha olyan választottbíróságot határoznak meg a felek, amely esetében kétséges a bizalmi vagyonkezelési jogviszonnyal kapcsolatos jogvita arbitrálása, úgy az kétségessé teheti a kikötés alkalmazását.
A választottbírósági eljárás során alkalmazandó anyagi jogi szabályok tekintetében fontos figyelmet fordítani arra, hogy a magyar bizalmi vagyonkezelési jogviszony megfelel a más államban létesített trust elismerése kapcsán a Hágai Egyezmény[54] szerinti feltételeknek, de ezt csak az Egyezményt ratifikáló és implementáló országok kötelesek így értelmezni. Egy olyan állam (pl. Németország, Franciaország, Spanyolország stb.) anyagi jogának kikötése, ahol a trustot és így a magyar bizalmi vagyonkezelést sem ismerik, értelemszerűen nem célravezető, sőt, kifejezetten kontra produktív. E szélsőséges példán túlmenően az sem jelent jó megoldást, ha olyan ország anyagi jogát kötik ki a felek, ahol ugyan a trustot ismerik, azonban annak szabályai a magyar rokonintézménytől eltérnek.
A fentiek alapján ugyan nem kizárt, hogy a magyar bizalmi vagyonkezelési jogviszonnyal kapcsolatban a felek külföldi választottbíróság hatáskörét vagy külföldi anyagi jogszabályok alkalmazását kössék ki, azonban ez várhatóan több jogi problémát vet fel, amint amennyi előnnyel járhat.
5. Záró észrevételek
A magyar jogalkotás kifejezetten a nemzetközi trendhez igazodóan tette lehetővé a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokkal összefüggésben felmerülő jogviták választottbírósági úton történő rendezésének lehetőségét. A bizalmi vagyonkezelési jogviszony tipikusan olyan jellemzőkkel rendelkezik, amelyek indokolják is, hogy választottbírósági eljárás legyen a felek közti vitarendezés fóruma. Kétségtelen, hogy bizonyos értelmezési kérdések felmerülnek ezzel kapcsolatban, azonban a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján ezek alapvetően megnyugtatóan kezelhetők.
[1] A választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény, a továbbiakban: „Vbt.”
[2] A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 4. §-a, a továbbiakban: „régi Vbt.”; a Ptk. 6:104. § (1) i) pontja.
[3] A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény (a továbbiakban: „Bvktv.”) 2017. június 23. napjáig hatályos 37. § (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett: „A bizalmi vagyonkezelő vállalkozásnak a vagyonkezelési szerződés megkötését megelőzően az 1. mellékletben meghatározottakról tájékoztatnia kell azon leendő szerződő felet, aki a szerződéskötést követően a Ptk. alapján fogyasztónak vagy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény alapján kis- és középvállalkozásnak minősül (a továbbiakban: lakossági ügyfél).”
[4] Erről bővebben lásd pl. Miczán Péter: A bizalmi vagyonkezelés választottbírósági eljárással való kapcsolódásai. Gazdaság és Jog 2015/7-8. 37-44.
[5] „(3) Nincs helye választottbírósági eljárásnak – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – fogyasztói szerződésből eredő jogvita esetén, valamint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) Hetedik Részében szabályozott különleges eljárásokban és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény hatálya alá tartozó eljárásokban elintézendő ügyekben. (4) Bizalmi vagyonkezelési szerződéssel összefüggő bármely jogviszony vonatkozásában helye van választottbírósági kikötésnek”. Vbt. 1. § (3)–(4) bekezdései.
[6] Ptk. 6:104. § (1) i) pontja; 3/2013. számú polgári jogegységi határozat a fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételen, vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételen alapuló választottbírósági kikötés tisztességtelenségéről. Megjegyezzük, hogy amennyiben a fogyasztó nem hivatkozott a választottbírósági kikötés tisztességtelenségére, úgy jogvitáját a választottbíróság elbírálhatta. Szegedi Törvényszék 2.Pkf.21.038/2020/2. számú határozata. Lásd ehhez Burai-Kovács János: A megújult Kereskedelmi Választottbíróság első három évének gyakorlati tapasztalatairól – Ajánlások. In: Szakál Róbert (szerk.): Jogi Tájékoztató Füzetek 342–352. Budapest, 2022. 129.
[7] Lásd pl. „A fogyasztói szerződések teljes körű, minden differenciáció nélküli kizárását ugyanis sem a Ptk. 6:104 § (1) bekezdés i) pontja, sem pedig a Kúria vonatkozó joggyakorlata (3/2013 PJE) nem követeli meg és ezért felesleges ezen szigorítani”. Varga István (szerk.): A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja III/III., HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft, Budapest, 2018., 2854. „A fogyasztói jogviták teljességének kizárása a választottbírósági eljárástól l’art pout l’art paternalizmus, és alapvetően a választottbíróság hatékony működése ellen ható tényező, a választottbíráskodás dogmatikájával, a nemzetközi trendekkel szemben álló, azzal összeegyeztethetetlen, és versenyhátrányt okozó jogalkotói döntés”. Fazekas Zoltán József: A választottbírósági kikötés a fogyasztóvédelem nézőpontjából. Gazdaság és Jog 2020/9. 13-20.
[8] Önmagában a Ptk. nem zárja el a választottbíróságokat a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos jogvitáktól, ha ugyanis a felek a szerződéskötéskor egyedileg megtárgyalják a választottbírósági kikötést, úgy arra már nem terjed ki a 6:104. § (1) bekezdés i) pont szerinti rendelkezés alkalmazási köre. Petrik Ferenc (szerk.): Polgári jog I-III. Kommentár a gyakorlat számára. Jogkódex Online, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2013, 1360 A/4 oldal, harmadik kiadás.
[9] Tímár Kinga: Az anyagi jog és az eljárási jog határán – A választottbírósági szerződés kikényszeríthetősége és annak kollíziós jogi vonatkozásai. Tézisek. https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/64337
[10] Megjegyezzük, a Vbt. 66. §-ának eredetileg elfogadott, közlönyállapot szerinti szövege még nem tartalmazta az 1. § (3) bekezdésére történő visszautalást, a Vbt. hatálybalépése előtt azonban e szabály módosították, és a 2017. évi CXXXVI. törvény 100. § (4) bekezdése szerinti szöveggel lépett hatályba, amelyben már szerepel az 1 § (3) bekezdésére utalás, a hatályba lépett szabályozás szerint tehát csak a 2018. január 1-jét követően kötött választottbírósági szerződésekben nem lehet fogyasztói szerződésből eredő jogvitát választottbíróság elé utalni. A 2017. évi XXXVI. törvény 100. §-ához fűzott előterjesztői indokolás hangsúlyozza is: „A módosítás biztosítja, hogy ez a rendelkezés csak az új törvény hatálybelépését követően kötött szerződések esetén zárja ki a választottbírósági eljárást, és hogy a hatálybalépés előtti választottbírósági kikötéseket ne tegye érvénytelenné.”
[11] A hatályos Vbt. angol nyelvű bemutatását lásd: Boóc Ádám: Remarks on the New Hungarian Act on Arbitration from a Historical-comparative Perspective. Journal on European History of Law 9:2 (2018). 166–175.; Uő: Remarks on the New Hungarian Act on Arbitration (Act LX of 2017). Romanian Arbitration Journal, Vol. 49. Issue 2 (2019). 93–108.
[12] Erről bővebben lásd pl. Timár Kinga: Substance or procedure? The enforceability and the choice of law of arbitration agreements; Doktori értekezés, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam-és Jogtudományi Kar, Budapest, 2021. 180-185. https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/64337
[13] „E törvény rendelkezéseit a 2018. január 1. napján és az azt követően indult választottbírósági eljárásokban kell alkalmazni”. Vbt. 65. § (1) bekezdés.
[14] „Az 1. § (3) bekezdés, a 8. §, a 41. § és az 56. § rendelkezéseit a 2018. január 1. napját követően megkötött választottbírósági szerződésekre kell alkalmazni”. Vbt. 66. §-a.
[15] „Nincs helye választottbírósági eljárásnak a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) XV-XXIII., és XXV. fejezetében szabályozott eljárásokban, továbbá olyan ügyekben, amelyekben törvény a jogvita választottbírósági eljárás keretében történő rendezését kizárja”. Régi Vbt. 4. §-a. A régi Vbt.-ről angol nyelven összefoglalóan lásd: Boóc Ádám: A Brief Introduction to Hungarian Arbitration Law. Acta Juridica Hungarica 49 (2008). 351–358.
[16] Ptk. 6:104. § (1) bekezdés i) pontja.
[17] Gfv. VII.20.559/2017. számú eseti döntés, BH 2018.11.315.
[18] Gfv. VII. 30.082/2015. számú eseti döntés, BH 2015.10.283.
[19] Osztovits András: A fogyasztó fogalma az új Ptk.-ban (2013.)
[20] Az MKIK mellett működő Állandó Választottbíróság Eljárási Szabályzatának 5. §-a.
[21] Az MKIK mellett működő Állandó Választottbíróság Eljárási Szabályzatának 43. § (3) bekezdése.
[22] „The arbitrator(s) shall be a practicing lawyer licensed to practice law in the state whose laws govern my will (or my trust) and whose practice has been devoted primarily to wills and trusts for at least ten years”. American Arbitration Association, Wills and Trusts Arbitration Rules, Amended and effective June 1 2009, Standard Arbitration Clause.
[23] Kihirdette az 1962. évi 25. tvr. A New York-i Egyezmény kapcsán lásd továbbá: Boóc Ádám: A választottbírósági ítéletek érvénytelenítése. Budapest, Patrocinium kiadó, 2018. 31–42.; Boóc Ádám: Észrevételek a választottbírósági ítéletek érvénytelenítéséhez az új magyar Vbt. vonatkozásában. In: Burai-Kovács János (szerk.): A kereskedelmi választottbíróság évkönyve, 2018. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2019. 141–144.
[24] Vö.: 1958. évi New Yorki egyezmény V. cikke és Európai Parlament és Tanács polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelet 45 cikke.
[25] Vö: Vbt. 33. §-a és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 113. §-a és 61. §-a.
[26] Lásd ehhez S. I. Strong (ed.): Arbitration of Trust Disputes. Issues in National and International Law. Oxford University Press, Oxford, 2016.
[27] https://iccwbo.org/publication/icc-arbitration-clause-trust-disputes-explanatory-note/
[28] https://www.adr.org/sites/default/files/Wills%20and%20Trusts%20Arbitration%20Rules%20Jun%2001%2C%202009.pdf
[29] UTC Section 816 (23).
[30] 2012 Arizona Revised Statutes Title 14, Trusts, Estates and Protective Proceedings 14-10205. 2011 Florida Statutes Title XLII — Estates and Trusts Chapter 731 — Probate Code: General Provisions Part III — Notice and Representation 731.401. 2017 Missouri Revised Statutes Title XXXI Trusts and Estates of Decendents and Persons Under Disability Chapter 456 Trusts and Trustees — The Uniform Trust Code Section 456.2-205. 2017 New Hampshire Revised Statutes Title LVI – Probate Courts and Decedents’ Estates Chapter 564-B – New Hampshire Trust Code Section 564-B:1-111A – Nonjudicial Dispute Resolution. 55-1-54. 2020 South Dakota Codified Laws Title 55 – Fiduciaries and Trusts Chapter 01 – Classification And Creation Of Trusts Section 55-1-54 – Arbitration.
[31] The Trusts (Guernsey) Law, 2007, Section 63(1) a).
[32] Trustee Act Section 20 f).
[33] A common law jogrendszerű országok szabályozásában csak kivételes és megtűrt jelenség a magáncélra rendelt trust, éppen azért, mert kedvezményezett nélkül nincs olyan személy, aki a vagyonkezelővel szemben felléphetne a trust létesítő okiratában foglaltak kikényszerítése, peresítése érdekében. Erről részletesen lásd Sándor István: A vagyonvédelem jogi eszközeinek legújabb nemzetközi tendenciái. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft, Budapest, 2019. 179–184.
[34] Sőt, a common law szabályai szerint tudomással sem kell bírnia arról, hogy kedvezményzettnek nevezték valamely trust jogviszonyban.
[35] Lucas Clover Alcolea: Trust arbitration: 99 problems and 99 solutions. Trust & Trustees 2020/3. 165.
[36] Panico, Paolo: International Trust Laws. Oxford University Press, Oxford, 20172. 113
[37] Az ilyen kikötés nagy valószínűséggel érvényesnek minősülne, bár erre nézve konkrét közölt jogesetek napjainkból nem állnak rendelkezésre. Alcolea: i. m. 265.
[38] „Unless otherwise agreed by the parties, an award made by the tribunal pursuant to an arbitration agreement is final and binding both on the parties and on any persons claiming through or under them”. Arbitration Act 1996 § 58(1).
[39] Lásd ehhez S. I. Strong: Arbitration of Internal Trust Disputes: The Next Frontier for International Commercial Arbitration? University of Missouri Svhool of Law Legal Studies Research Paper Series, Research Paper No. 2018-14. 7. https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=3128653. Matthew Conaglen: The enforceability of Arbitration Clauses in Trusts. The Cambridge Law Journal 2015/3. 450–479.
[40] Vbt. 1. § (4) bekezdés, módosította az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi CLXV. törvény 90. §-a, hatályos 2021. január 1-től.
[41] Vbt. 7. § (1)–(5) bekezdései.
[42] Ptk. 6:329. § (3) bekezdés.
[43] Ptk. 6:329. § (2) bekezdés.
[44] Ptk. 6:116. § (1)–(3) bekezdései.
[45] Ptk. 6:2. § (1)–(2) bekezdése.
[46] Ptk. 6:103. §, 104. §, 114. § (2) bekezdése, 6:131. §, és 6:444. §.
[47] Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 3-4. pontjai. Vö. Fgytv. 2. § a)–b) pontjaival.
[48] A protektor a magyar a tételes jogban nem ismert fogalom, viszont megfelel a Ptk. 6:325. § (4) bekezdése szerint kijelölt személynek. A protektorral kapcsolatban részletesen lásd B. Szabó Gábor – Illés István – Kolozs Borbála – Menyhei Ákos – Sándor István: A bizalmi vagyonkezelés. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 20182. Sándor István: Gondolatok a protector jogállásáról. In: Szikora Veronika – Török Éva (szerk.): Ünnepi tanulmányok Csécsy György 65. születésnapja tiszteletére I–II., Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Debrecen, 2017. II. 207–216.
[49] A vagyonkezelő alapítványokról szóló 2019. évi XIII. törvény, a továbbiakban: „Vatv.”.
[50] A jogi személyek körében a Ptk.-ban az egyesületek (3:87. §), a gazdasági társaságok (3:92. §) és a szövetekezetek tekintetében találunk kifejezett rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a létesítő okiratukban lehetőség van választottbírósági út kikötésére a belső jogviták rendezése érdekében.
[51] Vatv. 2. § (1) – (4) bekezdései. Lásd ehhez B. Szabó Gábor – Menyhei Ákos – Sándor István: Az alapítvány. Történeti, tipológiai, működési, adózási és vagyonkezelési omnibus. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft, Budapest, 2021. 166-170.
[52] Ptk. 3:4. § (1) – (3) bekezdései.
[53] „A rendszerint nemzetközi elemeket is tartalmazó szerződések esetén ugyanis gyakran nem állapítható meg egyértelműen, hogy melyik állam bírósága rendelkezik joghatósággal az ügy elbírálására, vagy a jogvita szempontjából releváns több jogviszonyból eredő viták különböző államok bíróságainak joghatósága alá tartoznak”. Végső előterjesztői indokolás az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi CLXV. törvényhez – Indokolások Tára 2021/6.
[54] Convention on the Law Applicable to Trusts and On Their Recognition, 1985.